Újabb porvihar pusztított Arizona államban

Halálos áldozatot is követelt a keddi homokvihar az Egyesült Államokban.

A szeptember 27-én kialakult haboob (porvihar) után október 4-én ismét lecsapott egy az arizonai sivatagban, Phoenix-ben. Az erős szél, és a szinte nullára csökkent látástávolság miatt több tömegkarambol is történt az autópályákon. A három balesetben járművek tucatjai ütköztek össze, melynek következtében egy ember meghalt, és többen megsérültek. Az első karambol Phoenix és Tucson között, félúton történt, a sérült járművek között mentőautó is szerepel, az erős szél pedig akadályozta a helikopteres mentést. Egy ember életét vesztette a tömegszerencsétlenségben, többen pedig kritikus állapotban kerültek kórházba.

Egy másik balesetben, a Casa Grande-től északra nyolc jármű ütközött össze, 12-en sérültek meg, de szerencsére halálos áldozatról nem szólnak a hírek.

Arizona sivatagaiban nem ritkák a porviharok: a száraz időben a szél időnként akár 1-1,5 km magasra is felkavarhatja a port, ennek következtében a látástávolság szinte nullára esik vissza - megnehezítve ezzel a közlekedők és az ott élők mindennapjait. A helyi meteorológusok mérései alapján a keddi, délnyugati haboob mintegy 70 km/h-s széllel tombolt.

A szakemberek véleménye szerint nem kizárt, hogy a hét további részében a keddihez hasonló erősségű porviharok alakulnak ki a sivatag területén.

Hírek, érdekességek

Felhőszakadások áztatták vasárnap az országot
Vasárnap heves zivatarok vonultak át az országon, melyeket bőséges csapadék és szélviharok kísértek.
Az év legforróbb napján vagyunk túl
Pénteken új országos melegrekord született, miután 40 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Ez volt az év eddigi legforróbb napja.
Fotók is készültek a spanyol tornádóról
A heves esőzések okozta áradások mellett a már említett tornádóról, és az okozott károkról is készültek fényképek.
Több mint 10 fokos lehűlést hoz a hidegfront
Este hidegfront érkezik, ami egy csapásra meghozza az őszt. A kiadós esők mellett csütörtökön sokfelé 10-15 fokkal lesz hidegebb.