Óraátállítás - kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdetét veszi a nyári időszámítás. Hajnali 2 órakor 1 órával előbbre kell állítani az órákat. Átmenetileg felborulhat a bioritmus.

Az óraátállítást elsőként az Egyesült Államokban vezették be az 1900-as évek elején, azzal a céllal, hogy energiát takarítsanak meg.

Az óraátállítással az emberek ébrenléti idejét próbálják a természetes fényviszonyokkal összhangba hozni. Ha akkor vagyunk ébren, amikor a Nap is fent van, több energiát tudunk megtakarítani.

Persze, az elmúlt 100 évben sokat változtak ébrenléti szokásaink, és a kutatók egy része megkérdőjelezi a téli-nyári időszámítás szükségességét. Véleményük szerint azzal, hogy március utolsó vasárnapján egy órával előrébb, míg október utolsó vasárnapján 1 órával visszaállítjuk az órát, már  korántsem spórolunk meg annyi energiát, mint néhány évtizeddel korábban. Afrika és Ázsia több országa sem bajlódik a téli-nyári időszámítással, de például Oroszországban is eltörölték az átállást (gazdasági és egészségügyi okok miatt).

Nálunk azonban még érvényben van a kettős számítás, így március 31-én hajnali 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat.

 

Néhány napra felborulhat a bioritmus

Az óraátállítás megzavarhatja a bioritmust, belső óránk ugyanis nem tud egyik pillanatról a másikra alkalmazkodni. Egyénfüggő, de általában néhány (maximum 7-10) nap alatt hozzászokik a szervezet az egy órás idő-eltolódáshoz, addig azonban fáradékonyabbak lehetünk, alvászavarokat tapasztalhatunk és átmenetileg az étkezések időpontja is felborulhat. Különösen érintettek lehetnek a kisgyermekes családok, hiszen a csecsemők belső órája lassabban követi a változást. A koncentráció csökkenése miatt a balesetek kockázata is növekedhet. Az óraátálláshoz való alkalmazkodást most az időjárás is nehezíti, hiszen frontos, gyakran borongós időben lesz részünk, így a napsütés hangulatjavító hatása is kevésbé tud érvényesülni.

Kutatások szerint nemcsak az emberek, hanem az állatok is megérzik a változást, az ő bioritmusunk is felborulhat ezekben a napokban. Érdemes erre is odafigyelni.

Enyhíthetjük az óraátállítással járó kellemetlenségeket például testmozgással, a pihentető alvást elősegíthetjük levendula illóolajának párologtatásával, vagy egy csésze macskagyökértea fogyasztásával.

Hírek, érdekességek

10 fokos lehűlést hoz a pénteki hidegfront
A rekord meleget hozó, kora nyárias csütörtöki nap után péntek délután egy markáns hidegfront hoz 10 fokos lehűlést szombatra. Az azt követő napokban pedig tartósan a sokéves átlag alatt marad a hőmérséklet. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Milyen lesz a hosszú hétvége időjárása?
A négynapos hosszú hétvégén kezdetben keleten borongós, míg nyugaton változékony időre van kilátás. Szombatig marad az erősen felhős, borult idő, vasárnaptól viszont javulásra számíthatunk, kellemes nyárias idő lesz. Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse velünk augusztus 20-a időjárását!
Hogyan ért véget a nyár negyedik hőhulláma?
Az augusztus 5-én kezdődő, augusztus 16-áig tartó hőhullám volt a negyedik és egyben a leghosszabb is a 2015-ös év nyarán. Egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetőn augusztus 17-étől kezdve már 30 fok alatt várhatóak a csúcshőmérsékletek. A front előtt egy zivatarlánc is kialakult.
Még napokig szélvihar tépázza  az idegeinket
Viharos széllel köszöntött be az idei április, és a következő napokban is országszerte erős, többször viharos lesz a légmozgás. Ez a szervezetet is rendkívül igénybe veszi, cikkünkben nem csak a lehetséges panaszokról, de azok megelőzéséről, enyhítéséről is olvashat!