A víz nem feltétlenül fagy meg 0 fokon, a légkörben egészen mínusz 40 fokig létezhetnek ilyen úgynevezett túlhűlt vízcseppek. Mínusz 40 fok alatt azonban a vízcseppek már spontán kifagynak.
A jégszemek általában úgy keletkeznek, hogy egy apró idegen anyagon, aeroszol részecskén például sókristályon vagy valamilyen mikroszkopikus szennyezőanyagon kifagy a vízcsepp.
A zivatarfelhőben a felfelé és lefelé irányuló légmozgások hatására a jégkristályok föl-le áramlanak, eközben például túlhűlt vízcseppekkel ütköznek, amelyek rájuk fagynak, egyre növelve a jégszemeket. Ahogy a jégszem növekszik, és egyre nehezebbé válik, egy idő után a feláramlások már nem tudják a felhőben tartani, és eléri a földet.
Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a zivatarfelhő, annál erősebb benne a fel-és leáramlás, így annál nagyobb jégszemek alakulhatnak ki. A legnagyobb zivatarfelhők a trópusokon jönnek létre, így a legnagyobb jégszemek is itt formálódnak, amelyek gyakran golflabda nagyságúak.
A világon a legtöbb jégesővel az USA Texastól Montanaig, és a Sziklás-hegység lábától a Mississippi-folyóig terjedő területen élők találkozhatnak. Ezt a vidéket Hail Alley-ként, azaz Jégeső-völgyként is emlegetik. Itt minden évben több mint 500 millió dollárnyi jégkár keletkezik, és időről időre hihetetlenül nagy jégszemekről érkeznek jelentések.
Az Egyesült Államokban a legnagyobb jégdarab a Nebraska állambeli Aurora településén esett 2003. június 22-én. A 17,8 cm széles jégszem kerülete 47,6 cm volt.
Az eddig előfordult legnehezebb jégdarabok több mint 1 kilogrammot nyomtak, és 92 ember halálát okozták. Az esetre 1986. április 14-én került sor a bangladeshi Gogalpanj településen.
