Délután egyre többfelé alakultak ki záporok, zivatarok. A Balatonnál hatalmas vihar volt, amit orkán közeli szél és tuba is kísért.
Déltájt érte el a csapadékhullám a déli országhatárt, és dél-délkelet felől egyre többfelé eredt el az eső, zápor. A Dunántúlon időközben egyre nagyobb területen regisztráltak villámtevékenyságet is, elsősorban délnyugaton és a Balaton térségében. Zivatarok később az Alföld déli részén is kialakultak. A nedves légtömeg az este folyamán észak-északnyugat felé halad, az első csapadékhullámot pedig újabbak követik.
Orkán közeli szél volt a Balatonnál: A Balaton keleti medencéjét nem sokkal 15 óra után érte el egy viharzóna, amely gyakorlatilag az egész tó felett átvonult. A viharokban Máriafürdőn 115 km/órás széllökést mértek (OMSz adat), amely alig marad el az orkán erejűnek számító, 120 km/óra feletti értéktől. Szigligeten, illetve Zánkán 88, illetve 86 km/órás maximális lökést regisztráltak. Ugyanez a zivatarzóna később az Alpokalján kiadós csapadékot okozott.
Balatonőszöd környékén egy, a felhőzetből kiinduló felhőtölcsért (tubát) sikerült lencsvégre kapnia Csejtei Nusinak. A tölcsért mintegy negyed óráig látták, forgott, de a földig nem ért le, azaz nem alakult tornádóvá. Óriási felhőszakadás kísérte, a látástávolság minimálisra csökkent az autópályán.
Fél 2 kor a déli országrész már beborult (Sat24.com):
A csapadék hatására a levegő is lehűlt (14:05 perces hőtérkép). Ma egyébként a Nyírségben volt a legmelegebb, Mátészalkán 33 fokig emelkedett a hőmérséklet.

Szupercella a Dunántúl felett
Humánmeteorológia®