Szinte már nem is emlékszünk arra, hogy mikor hullott említést érdemlő csapadék térségünkben. A helyzet sajnos nem javul a következő napokban sem.
Egy masszív és szokatlanul hosszú életű anticiklon épült ki Európa keleti részén, mely már több mint egy hete Magyarország időjárását is alakítja. Hatására leszálló légmozgás jellemző, ez pedig felhőoszlató hatással bír. Az ilyen jellemzők mellett csapadékra nem számíthatunk: az elmúlt napokban ugyan érkeztek hírek ködfelhőből származó szitálásról, hószállingózásról, sőt, ma reggelre a Kisalföldön helyenként fehérbe is borult a táj (lepelnyi hó esett a ködfelhőből), de ez a csapadékmennyiség csupán a „nyom" kategóriába esik. Mérhető, néhány milliméter esőt utoljára októberben regisztráltak az állomások. Az északi országrészből október 25-26-án jelentettek 1-6 millimétert, az Alföldön, valamint a délkeleti részeken pedig már egy nappal korábban elkezdődött az azóta is tartó aszályos időszak. Nyugat-Magyarországon ugyan 27-én még volt néhány milliméter mérhető csapadék, ezt követően azonban nyomát sem fedezhetjük fel az esőnek.

A rossz állapotot ezen felül tetézi, hogy az októberi eső szinte nem is enyhített a nyár közepe óta, sőt, helyenként a tavaszi esők óta kialakult mezőgazdasági helyzeten: országszerte rendkívül száraz a talaj termőrétege, mondhatjuk, hogy aszály uralkodik hazánkban. November elejétől nem esett egy csepp eső sem, és a legfrissebb modelleredmények szerint a hó végéig is kitarthat az aszály. A kiépült anticiklon nagyon masszívnak tűnik, a közeljövőben pedig elkerülik térségünket az erősebb frontok, amik véget vethetnének a magas nyomás uralmának.
Novemberben egyébként 40-60 mm csapadék jellemző Magyarországon (Budapestre ez az érték 52 mm). Jelen esetben eddig novemberben az ország egész területén 0 (!) mm csapadék hullott, az ország keleti részén pedig még októberben sem érte el a 10 mm-t a lehullott eső mennyisége.
Tudtad, hogy óceánokban is vannak ciklonok és anticiklonok?
Humánmeteorológia
Legfrissebb hírek