Amerikai kutatók szerint az Antarktisz felett évről évre kialakuló ózonlyuk a déli félteke klímájának egyik fontos befolyásoló tényezője. Eredményeiket az elmúlt 50 évet felölelő vizsgálatokra alapozzák.

A New York-i Columbia Egyetem kutatócsoportja elsőként vizsgálta a sztratoszférikus ózon csökkenésének és a Déli-sarktól az Egyenlítőig terjedő területen lezajló klímaváltozásoknak a kapcsolatát. Ennek során a tengeri jég és a tengerfelszíni hőmérséklet mellett betáplálták a klímamodellekbe az ózonlyuk jelenségét is, és megfigyelték ezek hatásait a szél- és csapadékeloszlásra vonatkozóan.

A Science nevű folyóiratban közzétett tanulmány szerint az ózonlyuk volt a fő okozója a nagy nyári csapadékoknak például Ausztrália keleti felén. Valójában arról van szó, hogy a csapadékosabb zóna délebbre, a pólus felé tolódott el, különösen jelentős változásokat eredményezve az ausztrál kontinensen.

A csapadékmozgással együtt a trópusokon és a magasabb szélességi körökön uralkodó légköri cirkuláció is délebbre tolódott, a déli féltekét körülölelő futóáramlásokkal (jet stream) együtt, amelyek kulcsszerepet játszanak az időjárási helyzetek meghatározásában.

A jetek szűk, mindössze pár száz méter keresztmetszetű, nagy sebességű, vízszintes áramlási zónák, melyekben a szélsebesség jellemzően 180-280 km/óra közötti. Nagyjából 10-12 km-es magasságban találhatók. Szerepet játszanak például a konvekcióban (zivatarok kialakulása) és a ciklonkeletkezésben is.

Az ózonréteg mintegy 15-25 km-es magasságban helyezkedik el a légkörben. Ez a földfelszínen mindössze 3 mm vastagságú réteg jelenti bolygónk fő védelmi vonalát a napból érkező káros ultraibolya sugarak ellen. A tavaszi hónapok alatt a pólusok felett gyakran gyors fogyásnak indul az ózonpajzs, és különösen az Antarktisz felett tud markáns csökkenés jelentkezni. Ózonlyukról akkor beszélünk, ha a mennyiség 220 Dobson-egység (DU) alá esik - normál viszonyok mellett 300 DU a sztratoszféra ózontartalma.

Eddig úgy tartották, hogy az ózonlyuk veszélyeit a káros (pl. bőrrákot, szürkehályogot okozó) UV-sugárzás lokális megnövekedése rejti, a mostani vizsgálatok azonban rámutattak arra, hogy akár egy egész félteke időjárását-éghajlatát is befolyásolhatja jelenléte.

Noha 1989-ben a Montreali Egyezményben közel 200 ország megegyezett az ózonréteget roncsoló ún. CFC-gázok gyártásának beszüntetéséről, ezek hosszú légköri tartózkodási idejük miatt még évtizedekig kifejtik hatásukat. Szakértők szerint leghamarabb a 21. század közepére nyerheti vissza a déli-sarki ózonréteg az 1980 előtti szintjét.